A csapat
"A jobbágyparaszt földdel kapcsolatos tulajdonosi öntudata „teljesen
irracionális paraszti magatartásban nyilvánul meg. Nem abban (…), hogy
a szabad földtulajdonnal most már tetszése szerint és érdeke szerint
vállalkozik, egyszerűen abban teljesedik ki a birtoklási tudat, hogy a
földesgazda méltóságával forog a világban”
(Erdei F. 1942a: 93–94)
"A munkája tárgyával való bensőséges paraszti viszonyból következik egy nagyfokú felelősségtudat és kötelességérzet,
amit a parasztember a rábízott földdel, állattal szemben érez. A
hanyagság e téren nem egyszerűen gazdasági kérdés, de morális is. „A
főd be nem munkálását bűnnek tartották” "
(Szigeti Gy. 1989: 19)

„Szegény szántóvető! Csak te szorgalmatos légy (…) ugy a jó Isten megsegít, mert ő a legjobb gazda”
(Magyar Gazda, 1845: 204)
"A kötelesség nemcsak a földdel, de a családdal
kapcsolatos viszonynak is alapvonása: a föld mindenekelőtt mint a
család megélhetésének biztosítéka volt fontos. A parasztnál azért
másodlagos a profitszerzés, mert az elsődleges az, hogy a gazdaság a
családnak megélhetést biztosítson"
(Bailey, F. G. 1971: 29)
A parasztembernek az állatokhoz
való viszonya sem nélkülözi az érzelmi-irracionális vonásokat: „Megérzi
azt az állat, hogy ki hogyan bánik vele”
(Mátyus A.–Tausz K. 1984: 53)
"Korábban a fontosabb mezőgazdasági munkák ünnepszámba mentek, s ezt
rituális gesztusok reprezentálták. Az aratást például valósággal szent
munkának tartották, {8-602.} amihez ünnepi étel és bor járt. Ilyenkor „mint a legszentebb ünnepre, talpig fehérben” mentek a mezőre"
(Kiss G. 1937: 43)
"A magyar paraszt munkához való viszonyában érezhető egy heroikus felhang is. A munkával kapcsolatban gyakran beszélnek küzdelemről, bátorságról: „Én nem féltem a munkától”
(Varsány, 1973)
"Mindez természetesen elsősorban modellként érvényes, a valóságban a kép
sokkal differenciáltabb és kevésbé idillikus, a külső hatások jobban
megérintik. Az 1880-as évek dekonjunktúrája az olcsó, tengerentúli búza
versenyének eredményeként kikezdte a hagyományos paraszti hozzáállást,
és lassan, tájanként igen eltérő ütemben egy a piac követelményeit
jobban figyelembe vevő gazdálkodást kényszerített ki. A föld nagysága
és a presztízs bonyolultabb viszonyba kerültek egymással"
(Vörös A.
1984: 307)
„Mit szóllyon az érzékeny Magyar, ha azon remek vidékeket utazásában szemléli, ahol kevés üdőkkel ez előtt, a szépség czimer lovak
vihogásai füleiben zengtenek, most pedig a tompa bőségére egy néhány
juhnyájnak szomorodott könnyei hullanak (…) sok Magyaraink szemei a csalfa nyereségtől
megvakittattak; inkább Birkások, mint magyar nemzetiséghez illő
lónevelő, s diszen hánytató paripások kivántak lenni…”
(Tud. Gyűjt.
1817: 37–38)

A föld biztonságot ad: „Csendőr, ilyesmihez nem szívesen adták a lányt. Annak az asztal szélin van a kenyere”
(Bakonya, 1988)
"Az irodalmi sablonokkal ellentétben a parasztság mindig dinamikus
állapotban van, állandóan két pólus között mozog, hogy megoldást
találjon alapvető dilemmájára."
(Wolf, E. 1973: 341)
"A földdel szemben érzett felelősség- és kötelességtudatnak mintegy
mélyebb dimenziót ad, hogy annak birtoklása az elődökkel és utódokkal
egyaránt összeköt. Kötelesség megőrizni s lehetőleg gyarapítva
továbbadni a kapott örökséget. „Ha valakinek volt egy kis földje, oszt
nem szerzett rá, azt mondták, hogy igazán elélte a napjait” "
(Hofer T.
1950: 412)
"A paraszti ideál összetevője a függetlenség és biztonság eszménye is, melyeknek szintén a föld a biztosítéka. „Elég gazdag az, ki másra nem szorul” – adja Táncsics Mihály hőse szájába a paraszti eszményt"
(Táncsics M. 1858: 6)
"Ami a paraszti mentalitás irracionális vonását illeti, Bourdieu annak
mélyebb megértéséhez segít hozzá: „Olybá tűnik, mintha az »archaikus«
gazdaság lényegi sajátossága abban a tényben rejlene, hogy a gazdasági
tevékenység nem ismerheti el nyíltan azokat a gazdasági célokat, amelyek felé objektíve irányul” "
(Bourdieu, P. 1978: 380)
-

1. drazse:
2008. 03. 27. 15:27
Gyerekek! Ez nagy nagy lett! Remelem megnyeritek! Mi szurolunk NEKTEK!
-

2. Soké:
2008. 03. 27. 15:33
Hát nem semmi!Ez állat!A szívem szakad meg, hogy nem lehetek veletek!!!!!=(!Ez hiányzik a legjobban Magyarországról, na meg a
tejfel:)!!!Figyelünk ám benneteket!Nekem ügyesek legyetek!!Szurkolunk nagyon itt a messzi Athénban!
-

3. Nojci:
2008. 03. 27. 15:57
Köszi Drazsé, Soké, édesek vagyrok. Hát mi mindent megteszünk annak érdekében hogy kellően öregbítsük karunk hírnevét, mi a Parasztok :D
-

4. milany:
2008. 03. 27. 17:10
a képek láttán sírva röhögő görcsöt kaptam
-

5. Ákos:
2008. 03. 27. 17:38
Hát gyerökök....
Majdnem lefordultam a székről, mikor végignéztem a képeitek!
Hogy idézzem milany szólását, én is síró nevetőgörcsöt kaptam.
Ha szükségetek van parasztos ruhákra....akkor szóljatok, nekem minden tájegység ruhái megvannak, szívesen rendelkezésetekre bocsájtom, ha szükség lenne rá a továbbiakban.
-

6. Sanyi:
2008. 03. 27. 18:49
Büszke vagyok rátok, frankók lettek a képek, jót nevettünk rajtuk! :D Látom, nagy móka volt, gratulálok a résztvevőknek és HAJRÁ!
-

7. George:
2008. 03. 28. 10:15
Köszönjük a bíztatást!
Parasztok és Parasztnék! Nem volt rossz a tegnap este:D
-

8. Forest:
2008. 03. 28. 11:00
Nem tudok elszakadni a gyökerektől, azaz Tőletek, PARASZTOKTÓL!!!
Isszonyat igényesek a képek, mint előlényi, mind tárgyi tartalmaikkal:-)
Aa kombájnra igényt tartanék, mert a Pannon mellett, kiszáradt tómedrekben szoktam szántani és aratni...Tegnap kemények, szépek és okosak voltatok!!!
Csak Zsíííír tovább!!!
-

9. Foripapa:
2008. 03. 28. 11:07
Ja igen, még valami!
A PEN fotósának a számát leírom! Tegnap megkeresett, hogy a PEN előtt a csapat jelöljön meg egy időpontot és egy helyszínt, amikor is beöltözve megjelentek. Az időpont előtt hívjátok fel a fotóst és kimegy a helyszínre pár képet készíteni Rólatok. Minimum előtte 1 nappal szóljatok neki, hogy az Iraki kiképzésről még hazaérjen!
Jah igen a száma: 20/952 87 26
A neve: PEN fotósa!
E
-

10. Petra és Nojci:
2008. 03. 28. 12:27
Küszönjük a bíztatást, próbáljuk emelni a szintet, de ha nem akkor legalább a tegnapit tartjuk.
Szeretünk titeket:D:D
-

11. A PEN sajtófőnöke:
2008. 03. 28. 14:04
A PEN fotós becsületes neve Mátis Péter. :)
-

12. Forest:
2008. 03. 28. 17:22
Ezúton kérek elnézést az RTM-em miatt a PEN fotósától:-)
Mátis Péterünktől!
-

13. emcibemci:
2008. 03. 28. 19:12
Nagyon jók vagyunk!!!! Jaaaajj ma egész nap a dalok jártak a fejembe WÁÁÁÁÁ hehe :D
Olyan jók ezek a képek!
-

14. Vitéz Alsónémedi Végh Béla:
2008. 03. 28. 20:12
Óúúúúvíííí!!!!
Gratulálok banyek eszméletlen jó lett a blog. Rengeteget nevettem a képeken főleg! Mindenkinek köszi a bíztatást...
De én mért csak most tudtam meg 10 perce h ez van nekünk??
Na mindegy, most burgyákojjatok éccaká, és sok formás vöröncöt a fijúknak.
Balázs voltam.
Uff!
-

15. emcibemci:
2008. 03. 28. 20:17
Milyen uff?.... hehe azok az indiánok nem a parasztok! :D
-

16. butanbandi:
2008. 03. 28. 20:29
Ez a post jobb, mint 3 disznóÖLÉÉÉÉS! :D
-

17. Zina:
2008. 04. 12. 22:29
Sziasztok!
Ami azt illeti nekem fogalmam sem volt arról, hogy van ilyen verseny, de nem tudtam megemészteni, azt a hiányosságot amit éreztem miután plakátjaitokat láttam és nem tudtam mi is ez az egész. Így utána kellett néznem... De ez is megtörtént! És így ott leszek 16-án a téren! Hajrá! Szurkolok! NEKTEK! Tííík vagytok parasztok! Dik má' szevasztok!
-

18. Encheee:
2008. 04. 13. 0:07
Köszi!köszi!köszi!:D Majd hálát adunk zsííros kenyérrel és borocskával ;D :D
-

19. Varga Éva:
2008. 04. 16. 13:56
Remélem még nem késtem el a szavazással. Sok sikert kívánok Nektek. Varga Éva
-

20. Nemeth Istvan:
2008. 04. 16. 23:36
Gratulálunk!!!!!
spanyolorszagbol.
-

21. Petra:
2008. 04. 17. 9:47
csókolom Évanéni
Köszönjük szépen a szavazatot és a bíztatást:D
-

22. George:
2008. 04. 17. 10:42
Mindenkinek köszönjük szépen a folyamatos bíztatást és a szavazatokat!!!!!! :D
-

23. Nyina:
2008. 04. 24. 16:28
Vazze Milán! Ez azért díjnyertes kép! Gratula a győzelemhez! :P
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.